Fogászat – Szájsebészet

Fogászat

Szájsebészet

Akciós olcsó fogász vagy szájsebész?

Fogorvos



A fogorvosok által nyújtott egészségügyi ellátás elengedhetetlen az egészséges élethez. Ők azok, akik fogaink állapotát ellenőrzik, és tevékenységükkel gondoskodnak arról, hogy a hozzájuk rendellenességekkel, beteg fogakkal, íny, száj problémával forduló betegek meggyógyuljanak. Emellett vannak olyan fogorvosok, akik a szakma tudásanyagának bővítését végzik, új módszerek, technikák, anyagok kifejlesztésén dolgoznak, azaz kutatással foglalkoznak. A fogorvosok tanárként/oktatóként részt vehetnek a fogorvosképzésben is. Praktizáló fogorvosok dolgozhatnak magán, vagy állami egészségügyi intézmények alkalmazottjaként, vagy működtethetik saját praxisukat, illetve ezek kombinációja is lehetséges.

FEOR 221301

Fogtechnikus

A fogtechnikus minden páciens igényeinek leginkább megfelelő, teljesen egyedi kézműves munkát végez. A fogorvos utasításait követve koronákat, hidakat, különböző helyreállító készülékeket, valamint kivehető és egyéb pótlásokat készít. Fogászattal kapcsolatos gyógyászati segédeszközöket állít elő, ilyenek lehetnek például a fogszabályozók, védősínek, harapásemelők, sőt, horkolásgátlók is. Munkájával alapvetően járul hozzá az emberek szájhigiéniájának fenntartásához és helyreállításához, valamint a fogsor kijavításával megjelenésük és életszínvonaluk javításához is.

FEOR 333300

Fogászati asszisztens

A fogászati asszisztens munkája sokrétű, összetett. Precizitást, gyorsaságot, naprakész szaktudást, empátiát és jó szervezőképességet igényel. Munkája során a fogorvos tevékenységét kell megkönnyítenie, támogatnia, segítenie. Fontos, hogy értse, tudja a fogorvos szokásait, bevált gyakorlatait, az egyes problémák esetén megszokott technikákat annak érdekében, hogy egy lépéssel mindig a fogorvos előtt járhasson, a keze alá tudjon dolgozni. Munkája során szinte észrevétlen, ugyanakkor jelenléte nélkülözhetetlen.

FEOR 332503
Akár lehet akciós olcsón ingyen Fogászat Szájsebészet is ill. akciós olcsó ingyen fogászat fogorvos árak