Autószerelő – Karosszéria javítás – Autófényező
Akciós olcsó javítás vagy szerelés?
Autószerelő
Az autó elnevezése az automobile rövidítése, a görög auto: ön- előtagból és a latin mobilis: mozgó, mozgatható szóból egy olyan földön közlekedő, kerekeken guruló jármű, amely saját hajtóművel önerőből képes mozgásra, nem egy másik jármű vagy állat mozgatja.
Az autószerelő a forgalomban levő gépjárművek karbantartásával javításával foglalkozik. Ez a gépjármű teljes egészére vonatkozik: a motorra, futóművekre, és egyéb berendezésekre, alkatrészekre. Elvégzi a szükséges, rendszeres felülvizsgálatokat, műszaki vizsgáztatást, eredetiség-, és környezetvédelmi vizsgálatot. Az esetleges hibákat feltárás után elhárítja, a gépjárművet az előírásoknak megfelelően beállítja. Az autószerelő szakosodhat bizonyos autómárkákra, de foglalkozhat minden autómárkával is, azaz lehet márka független is.
Autószerelő feladata
a járművek motorjához, erőátviteli szerkezetéhez, valamint alépítményéhez tartozó, valamennyi fődarab hibáinak megállapítása, ezek karbantartása, javítása, és felújítása. Ennek érdekében a következő feladatokat végzi:
- Időszakos felülvizsgálatot, karbantartást végez. Minden gépjárműnek vannak időszaki, kötelező felülvizsgálatai, melyek során az autószerelő meggyőződik a gépjármű megfelelő állapotáról, illetve elvégzi az ilyenkor esedékes kötelező karbantartást. A jármű nem megfelelő működése esetén elvégzi a szükséges javításokat is.
- Diagnosztizálja a hibát. Meghibásodott járművek esetén az autószerelő szolgáltatás feladata a probléma megismerése, és a hiba lehetséges okainak feltárása.
- Javaslatot tesz az elvégzendő munkára, árajánlatot ad. A hiba okának megismerése után felméri, hogy milyen alkatrészek szükségesek a javításhoz, majd megtervezi a munkafolyamatot. A javításhoz szükséges alkatrészek, és munkaórák száma alapján kiszámítja a várható költségeket, erről tájékoztatja az ügyfelet.
- Beszerzi a szükséges alkatrészeket. Gondoskodik róla, hogy a javításhoz szükséges alkatrészek határidőre rendelkezésre álljanak.
- Megjavítja a hibás járművet. A gépjármű szerkezeti egységeinek – pl. motor, futómű, fékek, kormány – hibáit javítja, karbantartja.
- Ellenőrzi az elvégzett munkát. A munka végeztével ellenőrző méréseket végez, szükség esetén próbaúttal ellenőrzi a jármű működését.
- Felkészíti a járművet hatósági vizsgálatokra. Környezetvédelmi-, és műszaki vizsgálatokhoz elvégzi a szükséges karbantartást, javításokat, méréseket. Számítógép alkalmazásával, a megadott paraméterek ellenőrzésével elvégzi a jármű eredetiség vizsgálatát.
- Betartja, és alkalmazza a környezetvédelmi előírásokat. A különböző vegyi anyagokat, olajokat, kenőanyagokat a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően használja, a gépjárműveket is ennek megfelelően javítja.
- Rögzíti a vizsgálatok, mérések, javítások adatait a jármű szerviz könyvébe, és a szerviz saját nyilvántartásába is.
- Követi a szakmai újításokat. A gyors technológiai fejlődés miatt elengedhetetlen, hogy az autószerelő folyamatosan képezze magát, figyelje, és megtanulja az új módszereket, technikákat.
- Kapcsolatot tart az ügyfelekkel. Időpontot egyeztet, az ügyféltől kapott információ alapján vizsgálja meg a járművet, szintén az ügyféllel egyeztet a tervezett javításokról, majd értesíti, amikor a munkával elkészült.
Autószerelő – Gépjármű és motorkarbantartó javító FEOR 7331-00
Karosszéria javítása
Karosszériás
Lakatos
A lakatos hagyományos mesterség illetve foglalkozás. A lakatos eredetileg zárszerelő volt, zárak, lakatok, kulcsok illetve épület- vagy bútorvasalások készítésével illetve javításával foglalkozó szakember volt. Manapság vasból, acélból és egyéb fémes anyagból készült különféle lemezeket, idomokat, csöveket, vázakat és tartószerkezeteket munkál meg. Épületek és más építmények szerkezeti fémvázainak összeszerelését, felállítását és szétszerelését végzi. A lakatosmesterség a középkorban vált külön a kovács mesterségétől. A lakatos a műhelyében munkapadon dolgozott, saját tűzhellyel vagy kis kohóval rendelkezett. Kialakult hagyományos munkaeszközeinek köre is: kalapácsok, vésők és más kéziszerszámok, üllők, satupadok stb. Tevékenysége már több ágazatra bomlott szét (műlakatos, épületlakatos, géplakatos, karosszérialakatos stb…
Feladatai
- fémlemez vágás és átalakítás céljára történő előkészítése;
- könnyű acél- és fémszerkezetű ajtók, ablakok, rácsok, válaszfalak, lépcsők, korlátok, csőszerkezetű berendezések készítése, javítása, szerelése, beépítése;
- vas- és alumíniumszerkezetű kapuk, ajtók és ablakok, korlátok, kazánok alkatrészeinek elkészítése, összeszerelése, föl- és leszerelése, karbantartása és javítása;
- gépjárművek alvázának, vázszerkezetének, külső lemezborításának, szerelvényeinek elkészítése, szerelése, felújítása;
- különféle közegek szállítására alkalmas vezetékek, vezetékrendszerek kialakítása, a különböző elzáró és szabályozó elemek beépítése, a kész vezetékrendszerek karbantartása;
- vas- és fémszerkezetek elemeinek előrajzolása, lemezek, idomprofilok darabolása, a darabolt anyagok összeillesztése, csavarozása, anyagok hajlítása, formálása, alakítása;
- az acélszerkezeti és karosszéria jellegű munkáknál esetleg hegesztési műveletek végzése;
- gépek és berendezések rendeltetésszerű üzemképes állapotának biztosítása, váratlan meghibásodások okainak feltárása, elhárítása, illetve felújítási munkák végzése;
- termékek minőségének és szerelésének ellenőrzése a műszaki leírás szerint.
Lakatosok jellemző munkakörei
Bányalakatos
Darulakatos
Díszlet-lakatos
Épület-szerkezet lakatos
Gépbeállító lakatos
Géplakatos
Gépszerelő és -karbantartó lakatos
Lemezlakatos
Öntödei géplakatos
Szerkezetlakatos
Vas- és fémszerkezeti lakatos
Karosszéria lakatos
A karosszériás, személygépkocsik, tehergépkocsik, autóbuszok, pótkocsi alvázakat és felépítményeket, önhordó kocsiszekrényt és azok burkolóelemeit készíti ill. szereli.
Karosszéria lakatos FEOR 7321-05
Autófényező
Fényező
Az autófényező szakember gépjárművek karosszériáinak felületkezelési és fényezési munkálatait látja el, ezzel megadva végleges megjelenési formájukat. Kézi és gépi fényezési technikák alkalmazásával, festék- és lakkszóró berendezések segítségével visz fel különböző felületekre festékeket, valamint védőrétegeket. A fényezési feladatokon kívül a technológiai folyamatokat is önállóan végzi. Munkája során mindig betartja a felületkezelési, a minőségbiztosítási, valamint a munkabiztonsági előírásokat.
Fényező munkája minden esetben a jármű átvételével kezdődik. Felméri, hogy a karosszéria melyik része szorul kezelésre, és elvégzi a felületek előkészítését a munkálatokra, például letakarja az akadályozó elemeket, zsírtalanít, eltávolítja a rozsdát. Ezt követi a felületvédelem, aminek során bevonja vagy lemossa az elemeket egy speciális tisztító vegyülettel, amely a korrózió ellen is védelmet nyújt. További feladatai a következők:
- Előkészíti a karosszériaelemek festési, fényezési műveleteit. Felméri milyen szerszámokra, valamint alapozó-, töltő-, csiszoló- és zsírtalanító anyagokra lesz szükség.
- Kiválasztja a festéket és lakkot, amelyet használni fog. Ezek a kezelési technológiától függően különbözők lehetnek. Szükség esetén színkeverést is végez.
- Festi, lakkozza, fényezi, polírozza a karosszériaelemet. Ezek során különféle kézi és gépi technikákat alkalmaz.
- Gondoskodik a kezelt felület megfelelő száradásáról. Ezzel biztosítja, hogy a munkafolyamat végén szép, igényes megjelenésű legyen a fényezett elem.
Festékszóró – fényező FEOR 7327-00